2015. július 22., szerda

Hogy tudd, miről is lesz szó:

Sok tinédzser vállalkozik életveszélyes tettekre, csak, hogy erejét és bátorságát fitogtathassa a többiek előtt. Néha hatalmas elismeréssel és utána nagy rajongótáborral végződnek a veszélyes helyek felderítése és extrém sportok kipróbálása, ám gyakran megesik, hogy nem ússzák meg épp bőrrel. Már jópárszor történtek komolyabb sérüléssel, vagy éppen halállal végződő mutatványok. Ez sokszor így van. Ahogyan most is...
Egy csapat amerikai tinédzser elindult felkutatni egy már évek óta bezárt elmegyógyintézetet, népszerűbb nevén diliházat. Azt tartják arról a helyről, hogy ott raboskodnak a tűzvészben elhunyt betegek szellemei. Még tizenhat évvel ezelőtt történt egy tragikus esemény, amely során az egész épület szinte teljesen megsemmisült. Csupán néhány ápoló jutott ki, a többiek bennégtek. Azóta sem derült ki, mi okozta a tüzet, és talán sosem der
ül fény rá. Bár ez már amúgysem számít sokat. A tűzvész után, újjáépítették az egész kórházat. Minden kezdődött előlről. Új betegek, új ápolók, új berendezés, de valami mégsem volt rendjén. Sokak jelentették, hogy éjszakánként sikolyokat és kiabálásokat hallanak. Egyesek azt is mondták, hogy alakokat véltek látni a sötétben. Mindenkinek azt mondták, hogy a zajokat biztosan a betegek adják ki, az alakokat pedig csak egyszerű árnyékok formálják. Ebbe mindenki belenyugodott, legalábbis amenyirre egy diliházban lehetséges. Miután már senki sem jelentett hasonló észleléseket, a kórház ismét normálisan működött. Régi betegek, új betegek, régi ápolók, új ápolók. Minden ment a régi kerékvágásban. Ám egy nap az egyik éppen dolgozó ápoló eltűnt. Hosszú ideig keresték, de semmi nyoma nem volt. Minden apró rést átkutattak. A betegek szobáitól kezdve az udvarig. Hiába volt minden, felszívódott. Nem sokkal később őt egy máik ápoló követte, aki szintén eltűnt a Föld felszínéről, majd mégegy, majd mégegy. Lassan már nem maradt senki.
Egy helyet kifelejtettek a keresésnél. A pincét. Azt már réges-rég elfelejtették az ott dolgozók. Azonban valami folytán mégis eljutottak oda, és amit ott találtak, azt sosem felejtették el. Az eltűnt ápolók brutálisan megkínzott holttesteit. Végtagjaik mindenfelé szétszórva hevertek, fejeik egy asztalon sorakoztak egymás mellett. A bűz, ami akkor ott keringett, rosszabb volt, mint egy szeméttelepé.
Az összes dolgozó egyből felmondott, a kórházat pedig rövid időn belül bezáratták. A gyilkos, vagy talán gyilosok sosem kerültek elő...
Azt mondják, hogy a gyilkosságok óta, senki nem tette be a lábát az épületbe, legalábbis senki nem jött ki onnan. Úgyhogy ez a tökéletes hely néhány vagánykodni akaró kamasznak. A sötét folyosók, a betegek szobái, a pince. Egy igazi horrorfilm helyszín. Ezt nem lehet kihagyni.
Nem is hagyják ki. Néhány tinédzser az iskolában hallott a legendás elmegyógyintézetről, és a bátrabbak első gondolata természetesen az volt, hogy menjenek el oda. Ez a mai gondolkodásmód. Az nem számít, ha meghalsz odabent, de legyél menő. Úgyhogy elindultak a minden lakott területtől távol eső kórház felé, hogy kiderítsék, vajon igaz-e a
történet
, vagy ez is csupán egy idétlen városi legenda. Ám a kihalt folyosók sötét titkot rejtegetnek. A tűzvész áldozatai pedig már évek óta várják, hogy ismét jöjjön valaki, aki az ő sorsukra jut....

Bonnie, egy korántsem átlagos gimnazista. Már születése óta benne van az a bátorság és a kalandvágy, amivel ösztönözni tudja a a többieket, hogy vele tartsanak az izgalmakkal tele, rémisztőbbnél rémisztőbb helyekre. A barátaival együtt öten ellátogatnak egy romos, elhagyatott elmegyógyintézetbe is, ahol rengeteg kaland vár rájuk....


Black Bat 2